Adorate Kórus és Művészeti Egyesület

Teherletétel és megtisztulás

 

Adoratés történelmem során mindig különleges élményként éltem meg, amikor a kórussal templomban énekelünk. Az idei szezon első fellépésekor, a Budai Ciszterci Szent Imre-templom esetében sem volt ez másként. Az előző szentmiséről még éppen csak távoztak a hívők, amikor többedmagammal már az oldallépcsőn haladtunk a karzat felé. Fokról fokra haladva cipeltem a fejemben zakatoló, cseppet sem alkalomhoz illő gondolatok súlyát.

Egy teljes év kihagyás után kapcsolódtam be újra a kórus életébe és munkájába, és bár rettentően hiányzott a közösség és az éneklés, életem gyökeres változása nem hagyta, hogy magához szelídítsen a zene. A szövegtanulás, a munkás próbák, a darabok begyakorlása és még Soma elvárásainak való megfelelés is a heti időbeosztásom fontos része lett, de valahogy mégis… csak egy teljesítendő tétellé a listán.

Talán Veled is, kedves Olvasóm, megtörtént már ez, talán nem is egyszer. Észre sem vesszük, hogy éhezünk a szépre és a jóra, amíg nem szembesülünk azzal, hogy mekkora terhet is cipelünk, hogyan temettük el magunkat élve, módszeresen, napról napra, évről évre.

Én akkor szembesültem ezzel, amikor megérkeztünk a karzatra. Felnéztem, és minden az agyamban dübörgő, evilági felhang elenyészett a térben, a megkapóan szép mennyezeti freskók látványa, a megannyi szimbólum áttörte magát a hétköznapok gépiességén. Ezután gyors egymásutánban követték egymást az események: beéneklés, helyszíni próba, átöltözés, majd Soma keze felemelkedett, és eljött az ideje a szolgálatnak.

 

Azt hiszem, a legpontosabban úgy fejezhetném ki azt, hogy nekem mit jelentett ez a fellépés, ha egyszerűen úgy hívom: megtisztulás.

Részévé válni egy önmagunkon túl mutató tevékenységnek… azt hiszem ez a legerőteljesebb impulzus, ami képes feltörni a zárlatot, amibe kényszerítjük magunkat. Csak így lehetünk képesek önmagunkba és magunkon túl tekinteni, osztozni a mindenszentek áhítatában, tisztelettel adózni eltávozott szeretteink emlékének, feloldódni a közösen átélt fájdalomban, megtisztulni… a hitben.

Függetlenül attól, hogy egyénenként hiszünk-e a feltámadásban, hogy tartjuk-e magunkat a vallási előírásokhoz, hogy egy dátumon kívül egyebet is jelent-e a számunkra ez az ünnep, pusztán azzal, hogy közösségként, Adorate Kórusként jelen voltunk a szentmisén, a közösen vállalt szolgálat egy újabb kötelékkel fűzte szorosabbra a kapcsolatunkat önmagunkkal, egymással, és biztos akad, akit a Teremtéssel.

 

Szubjektív Szoprán

as.

Kovács Andrea