Adorate Kórus és Művészeti Egyesület

Kérjük, adója 1%-ával támogassa céljainkat!

Részletek…

Karácsony, 2016

Ősz húrja zsong…

…de nem jajong és nem is búsong, sőt, olyan izgalmas, pezsgő hónapokat tudhatunk magunk mögött, hogy talán még Verlaine-t is jobb kedvre derítené.

Éppen csak magunk mögött hagytuk a nyarat, a szigetmonostori kórustábort és a Duna locsogó hullámait, és máris belecsöppentünk egy kínai–magyar kórustalálkozó előkészületeibe. A sanghaji Tenger Álma kórus budapesti látogatása nemcsak tartalmas közös éneklésre adott alkalmat, hanem arra is, hogy picinyke bepillantást kapjunk e távol-keleti ország lakóinak legendás vendégszeretetébe és közvetlenségébe.

A kulturális különbségekből adódóan eleinte óvatos félmosolyokban merült ki a kommunikáció. Mint vadidegen emberek a világ két szegletéből, kíváncsisággal vegyes távolságtartással figyeltük egymást. Nekik mi legalább olyan egzotikusnak tűnhettünk, mint nekünk ők. Aztán elindultak a próbák és a pókháló-finomságú interakciók. Villanásnyinál már hosszabbra nyúló, határozottabb összenézések, egyre szélesebb mosolyok. Bátrabbá váló bólintások, biccentések, az elismerés és felismerés megannyi kis jelzései, a kultúrától független metakommunikáció univerzális nyelve és persze az énekszó meg a zene, amely pazar hidat nyitott számunkra. Már nem számítottak a nyelvi akadályok. A taps az taps, a nevetés az nevetés, a kacsintás az kacsintás.

A meglepetés dalunkkal, amely immáron kórusrepertoárunk egyik legszebb és legstabilabb darabja, valódi örömöt tudtunk ajándékozni a kínai együttes tagjainak: a saját nyelvükön szóltunk hozzájuk, kultúrájuk egyik legismertebb legendáját keltve életre. Végül az Adorate és a Tenger Álma kórus a két karnagy vezényletével három művet közösen énekelt el, ékesen bizonyítva, hogy a beszélt nyelv különbözik ugyan, de a zene nyelve az egész világon ugyanaz…

k1

A sikeres koncert után vendégül láttak minket egy igazi kínai étteremben, ahol csodálatos vacsorával és jóféle vörösborral vártak minket… meg ajándékkal. Minden kórustagunk kapott ajándékba egy-egy selyemsálat és egy kis bojtocskát, amit az ajtó fölé kell akasztani, hogy távol tartsa az ártó szellemeket és szándékot az otthontól. A vacsora már igazán oldott hangulatban zajlott. Körbejártuk egymás asztalait, és az evőpálcikák rendeltetésszerű használatán túl megismertük azt is, hogy hogyan koccintanak Kínában. Ez utóbbit lelkiismeretesen gyakorolni kezdtük mindannyian, a lelkes jövés-menés közben eltűntek a határok. Énekeltünk, beszélgettünk (!) és megint énekeltünk; az ölelés és kézfogás melegében feloldódott az a maradék fenntartás is, ami még esetleg elbújt valahol.

 

A szív, az szív; ugyanúgy dobog mindenhol, ugyanúgy vágyik elfogadásra és megértésre a világ minden kis zugában. Ezt persze eddig is tudtam, de csak a fejemben létezett, mint amolyan filozófiai vezérfonál, amely mentén meghatároztam önmagam, illetve a világhoz és többi emberhez fűződő viszonyomat. Akkor és ott azonban láttam a szememmel és éreztem a szívemmel is, hogy tényleg így működik… és mindenhol, mindig így kéne működnie!

Október végén a Szervita téri Szent Anna-templom adott otthont annak a koncertünknek, amelyen a Belvárosi Vegyeskarral és a Törökbálinti Kamarakórussal közösen adtunk. A három kórusból összesen nyolcvan énekes, a szólisták: Andrejszki Judit, Puskás Eszter és Groszmann Éva, valamint az Adorate Kamarazenekar keltette életre Antonio Vivaldi: Gloria és Magnificat című műveit. A hallgatóság úgy megtöltötte a templomot, hogy akadt, aki csak állva élvezhette Vivaldi pompás futamait – de ezt a koncert végén felzúgó taps tanúsága szerint nemigen bánták… Sajnos jómagam nem énekelhettem ezen a hangversenyen, de idei karácsonyi koncertünkön a Gloria újra elhangzik majd, így alkalmam nyílhat arra, hogy énekesként is megéljem az ima minden sorának szépségét.

k4

Kínával indítottuk az őszi szezont – és a nemzetközi kórustalálkozók jegyében, Itáliával zártuk. A terveinket sajnos felülírta egy természeti katasztrófa (ezúton is szeretném kifejezni olasz barátaink iránti együttérzésünket!), így a „Cantate Budapest” 2016 Nemzetközi Kórusfesztivál keretében két kórus helyett csak a Coro Polifonico „Musique Esperance – Note Legali” nevű együttest láthattunk vendégül az újpesti Városházán megszervezett olasz–magyar kórustalálkozón.

Vendégkórusunk igazi latin temperamentummal lendült bele az előadásba, a nápolyi dallamok néha andalító, édes-bús, máskor féktelenül bohó hangulata magával ragadott nemcsak minket, de a hallgatóságot is.

k5  k6

Megtanulhattuk, hogy a nyílt színi taps elkerülhetetlen velejárója az olasz mentalitásnak, ahogy a széles mosoly és a kendőzetlen gesztusok is. A kínaiakkal ellentétben, nekik nem volt szükségük oldódásra: mintha ezer éve ismertük volna egymást, úgy ráztak kezet, kaptam puszit és öleltek meg, röpködtek a bravók és bravissimók… Ugyanerre a cseppet sem szomorú sorsra jutottak kórustársaim is. Úgy sejtem, a koncert utáni pezsgős állófogadáson, a városháza pinceklubjában sikerült megalapozni egy reményeim szerint tartós barátságot. Erre utalnak a másnap délutáni gálakoncerten röpködő széles mosolyok, integetések, szívélyes „ciao!” és „arrivederci!” kiáltások is.

Ki tudja, talán legközelebb mi utazunk a Vezúv lábához?!

Kovács Andrea as. Szubjektív Szoprán