Adorate Kórus és Művészeti Egyesület

Kérjük, adója 1%-ával támogassa céljainkat!

Részletek…

2016-junius-850

„Nyár van, nyár…

…röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár…”

És mennyire vártuk már ezt a nyarat!

A borús, hosszúra nyúlt, esőt, jeget és szelet hozó tavasz végén a lebbenő szoknyák és csinos szandálok ideje után sóvárogtunk. Elegünk volt a megfázásból és torokgyulladásból is, hiszen gőzerővel készültünk tavaszi-nyári fellépéseinkre.

Az idei évben a szokásos koncertjeinken túl részesei szerettünk volna lenni országos eseményeknek is: több tagunk az Énekel az ország programsorozatában karcsú szarvasként „szökellt” a Cantata profanában, és a facebookos posztjaikat elnézve, néha még ma is ott dobog bennük a szarvas-szív. Akik idén kihagyták a hagyományos országos megmozdulást, egy másik, új hagyományt teremtő találkozón, az első Dalárünnepen, az Erkel Színházban mutatták meg, hogy milyen nagyon-nagyon jó dolog a kóruséneklés.

Ám ezután sem dőlhettünk hátra: karnagyaink az idő szorításában feszes tempót diktáltak nyolcadik évadzáró-nyárköszöntő koncertünk darabjainak alapos begyakorlására. Bizony, idén már nyolcéves lett az Adorate Kórus… Az elmúlt évadban bővelkedtünk ezernyi szép pillanatban, és voltak veszteségeink is, igyekeztünk azonban előrenézni és a fejlődés lehetőségét keresni – amit meg is találtunk. Kis csapatunk idén is több énekessel gyarapodott, minden szólamba érkeztek új hangok, új arcok, új barátok, nem is beszélve új, nagyszerű segédkarnagyunkról, Kaczor Lászlóról, aki egyúttal a tenor szólamunkat is erősíti.

Nyárköszöntő koncertjeink műsorának összeállításakor a komolyabb hangvételű művek mellett karnagyaink szívesen választanak vidám darabokat, illetve különböző népzenei feldolgozásokat is. Korábban énekeltünk már bolgárul, így nem idegen tőlünk a szláv nyelvek családja, de a szerb népdalfeldolgozásnál bizony fel kellett kötni az alsónkat. Hogy ne legyen olyan könnyű dolgunk, ezúttal a kórus a szerben kívül még horvátul és ószlávul is megszólalt. Ez utóbbival volt szerintem a legkevesebb kiejtésbeli problémánk, hiszen a legtöbben tanultunk oroszul, s amit annak idején a fejünkbe vertek, annak most is igazi hasznát vettük.

Sajnos e sorok írója a célba már nem ért be. Úgy tűnik, a költözködési láz végigsöpört a kóruson: ebben az évadban több tagunk is lakóhelyet váltott. Jómagam éppen a hangverseny előtti hónapot voltam kénytelen kihagyni emiatt, ezért nem énekelhettem az újpesti Szent József-templomban rendezett évadzáró koncerten.

Június 19-én a kották helyett fényképezőgéppel a nyakamban indultam el otthonról. Eleinte nagyon sajnáltam, hogy annyi tanulás, idő- és energiabefektetés után pont a lényegről maradok le, de amikor az Adoratét hallhattam, meggyőződhettem róla, hogy kivételes lehetőségben volt részem mint „külső” fül és szem.

A jó hangulat ellenére nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna, és a hibát nem mindig a kórus pillanatnyi figyelemkihagyása okozta. Személy szerint kitiltanám a mobiltelefonokat a hangversenyekről… Ugyanakkor volt egy pillanat, amikor megállt a levegő a templomban, síri csend támadt, és velünk maradt, jóval a Bárdos Lajos megzenésítette Ady-vers utolsó hangja után is. Szerintem Az Úr érkezésével a kórus fennállásának egyik legtökéletesebben előadott darabját sikerült prezentálni. Loppal elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, és pirosra tapsoltam a tenyeremet. Meghatódtam, ugyanakkor olyan büszkeség feszített, hogy szinte alig álltam meg, hogy ne kezdjek el kiabálni. Ahogy körbenéztem, mások arcán is ugyanazt a megilletődöttséget, elvarázsolt, szomorszép hangulatot láttam, mint ami feltehetően az enyémen is ott mosolygott.

Akkor és ott hálát adtam a sorsomnak, hogy annyi akadályt gördített elém. Ezen akadályokról derült ki végül, hogy lépcsőfokok voltak egy másfajta tapasztaláshoz. Úgy hiszem, minden kórusénekesnek szüksége van arra, hogy találjon egy pontot, ahonnan egészen más perspektívából láthatja, hallhatja a kórusát.

Ez a nézőpont fogja megmutatni a fejődéshez vezető út következő lépéseit.

Szubjektív Szoprán
as.
Kovács Andrea