A Partium ékszerdoboza a Szubjektív Szoprán szemével

Cseppnyi szabadság talán? Azt hiszem, így jellemezhetném leginkább a nagyváradi kiruccanást. Nem a szó hagyományos, munkavállalói értelmében vett szabadságra kell gondolni, sőt. Valójában dolgoztam, mert egy rendezvény háttérszervezőjeként voltam jelen. Ennek eredményeképpen alaposan el is fáradtam, de azért, amíg az előadókat, résztvevőket kísérgettük a szállásról az előadások helyszínére meg az étterembe, volt időm kicsit körülnézni a Partium ékszerdobozában.

A Sebes-Körös partján fekvő város, ahogy itthon ismerjük, Ady Endre és a Holnap folyóirat városa, legalábbis nekünk.

Amit azonban kevesebben tudnak itthon, hogy Nagyváradon született és nevelkedett Fényes Szabolcs, akinek számtalan csodaszép melódiát köszönhetnek a színház- és filmművészet, valamint a könnyűzene rajongói. Írt ő filmzenét A tanú, a Katyi és a Bogáncs című filmekhez, a Mágnás Miskához, az Osztrigás Micihez is. Megénekelte a Fehér sziklákat Zorán számára, a Szeretni bolondulásigot Szécsi Pállal dúdoltuk anno, és neki köszönhetjük Zalatnay Cini mára klasszikussá vált szerelmes nótáját, a Félteni kellt is.

Fényes Szabolcs mérnök édesapja, aki maga is foglalkozott nótaszerzéssel, Ady Endre asztaltársaságának oszlopos tagja volt. Talán nem olyan duhaj, mint Góg és Magóg fia, a korabeli magyar közéletet éles hangon bíráló költő, de minden valószínűséggel támogatta a fiát a zeneszerzővé válás rögös útján, hiszen az ifjú Szabolcs már tizenkét évesen eldöntötte, hogy milyen pályára kíván lépni. Sajnos Ady publicisztikája még ma is hihetetlenül aktuális, ám a sebes folyású Körös-partra mégis megérkezett a változás szele.

Nagyvárad jelene

A szecessziós épületek, a hihetetlenül gyönyörű város szépen, lassan, de biztosan támad fel hamvaiból a folyamatosan zajló építkezéseknek hála. Bár turistaként kicsit zavaró lehet, hogy lépten-nyomon útlezárásba botlik az ember, de az eredmény láttán csendes mosoly költözik a szívekbe. Nagyvárad méltó régi, nagy híréhez.

Hol egy festett ‒ itthon pingáltnak neveznénk ‒ házba botlik az ember a sétálóutcában,

ahol pazar panamai jeges csokoládét lehet inni, hol pedig matyó ornamentikával találkozik egy felújításra váró ház homlokzatán.

A Sas-palota klasszikus, békebeli hangulatot áraszt, kisebb-nagyobb cukrászdáival, kávézóival és éttermeivel, a placcokra kitett tonettszékeivel és karcsú lábú, üvegtetejű asztalaival. Ha az ember behunyja a szemét és csak a zajokra, illatokra koncentrál, egyszerű odaképzelni a csipkekesztyűs, napernyős hölgyeket, kackiás bajszú katonatiszteket és talán magát Ferenc József császárt is a nyüzsgő társasági életet rejtő boltívek alá.

Talán csak annyi a különbség, hogy itt és most nem a postás csilingel és nem is a rikkancs kínálja a napi híreket. Mindenhol van ingyen wifi, és hasít is rendesen. Nem véletlenül, hiszen a Digi itt otthon van. Még a Várkertben és a vastag falak mögött-alatt rejlő folyosókon is hiba nélkül lehet fogni a jelet.

Ott jártam idején éppen zajlott a StreetFood fesztivál a Várban, a gasztronómia hívei pedig a Múzeumok éjszakáján sétálhatták le a magukra harapott kalóriákat. Szerénytelen személyem egy isteni BBQ hamburgert fogyasztott el, annyira nem volt bátor, hogy a tintahal csápok közé csapjon.

De nem sajnálkoztam különösebben, hogy kihagytam a tenger gyümölcseit, mert így maradt energiám lesétálni a Deus Vult egyesület termébe, ahol az izgalmas lovagkori kiállítás mellett szívszerelmemnek, a népi iparművészetnek is hódolhattam… volna, ha nem szorít annyira az idő.

Így csupán a szemem kényeztettem a csodálatos, négynyüstös szövőszékek látványával. Talán jövőre majd be is ülök valamelyik elé és felelevenítem a szövésről tanultakat. A hajszálvékony pamutszálakból a szemem előtt kezdett kibontakozni egy leheletfinom vállkendő, puha, lágy ölelését ki is próbálhattam egy már elkészült darabbal.

A nagyváradi kirándulásnak egyetlen hibája volt csak… túl rövidre sikerült és túl sok munkával járt ahhoz, hogy teljességében el tudjam engedni magam. Mindenesetre ez a pár napnyi, röpke szabadság, a friss levegő, a sok-sok mozgás, és a budapesti nyüzsgéshez képest emberibb léptékű város ízei és illata lélekfrissítőként szolgáltak.

Titokban énekeltem is, de csak halkan és picit, és csak a folyó hallotta meg, tudom. Meg talán az árvácskák.

 

Kovács Andrea

as.

Szubjektív Szoprán