Csendes délután és vezetőségi megbeszélés a bánki tó hullámain ringatózó stégen.

Bánki TóPartiTúra Vol.2

A tavaszi kórustábor után elbúcsúztunk Bánktól, ám reméltük, hogy utunk máskor is elvezet a Cserhát apró völgyében fekvő, festői szépségű településre. Úgy tűnik, imáink meghallgattattak, vagy „csak” elég szépen énekeltünk ahhoz, hogy kívánságunk teljesüljön, hiszen az ősz újra a Leveleki Üdülő muskátlival, mocsári hibiszkusszal és illatos végzetcserjével szegélyezett teraszán ért bennünket.

Az Adorate Kórus bánki évadindító kórustábora, csoportkép

A berozsdásodott hangszálak eleinte nem kis terhet róttak korrepetitor karnagyunkra, Hasznosi Jutkára, ám a próbák során hamar lepattogtak a rekedt felhangok. Igaz, ami igaz, a kórusrepertoár mélyéről, öt-hat év távlatából újra felbukkanó művek nemcsak a hangszálakat, hanem a memóriát is alaposan próbára tették, ám a valaha és most ismét befektetett kemény munka meghozta gyümölcsét. Kiderült, nemcsak, hogy emlékszünk a darabokra, de a kényszerű hallgatás hónapjai után a hangok is újra szépen csendülnek ‒ feltéve persze, ha követjük a karnagyi utasításokat és az esti rozétámogatással indított elhajlásokat is csak finom kanyarral vesszük be.

Az őszi kórustábor új lehetőségeket is tartogatott a számunkra. Ha szóbeli megegyezés keretében is, de új gazdára találtak könyvsorozatok, és az illatos végzetcserje hűs árnyékában előkerültek a kötőtűk meg a hímzőrámák. Mert, hogy kreatívak is vagyunk ám, nemcsak dalos kedvűek! A hímzőráma Klimtre, Muchára és Van Goghra hangolt, absztrakt tanulmánynak adott helyett, és egy ajándéknak szánt, gyönggyel díszített, kötött nyaklánc is sorait szaporította a szorgalmas elmélyültségben. A csendes pihenőt volt, aki valóban szundikálással töltötte, ám a felfedezőkedv sem hagyott alább tavasz óta, a futókört és a tó hűs hullámait is megjárták páran. Vasárnap sikeres, élménydús őszi tábort zártunk, amelyet remélhetőleg tavasszal is megismételhetünk.

A KÓTA előírásainak megfelelően, váltott helyszíneken, korlátozott létszámban, a biztonsági intézkedések szigorú betartásával e héttől kóruspróbáink is újraindulhatnak, ha pedig minden a terveink szerint alakul, nemsokára Veletek is találkozhatunk. Addig is gyönyörű szép indián nyarat, finom borokat, jó zenét és üdítő társaságot kívánunk!

Kovács Andrea

as.

Szubjektív Szoprán